Triple Story Sprint – Story 52-54
Triple Story Sprint!
azaz:
Meséld el az egyik történetet 3 különböző embernek!
A feladat:
1. A legutóbb feldogozott és megismert 3db történetből válaszd ki a kedvencedet! Ezt a történetet fogod elmesélni a saját szavaiddal.
2. Keress (Találj) 3 embert, aki hajlandó meghallgatni a történetet!
3. Így készítsd fel a hallgatódat a történetedre:
- Ültesd le és kérd meg arra, hogy hallgassa meg a kiválasztott történetet.
- Közöld vele, hogy ez egy házi feladat, melyben a gyakorlat célja, hogy szokjad az élő megszólalást.
- Egyetlen dolgot vársz tőle: hallgassa végig a sztorit, majd a végén köszönje meg. (Semmiképpen ne kérj “értékelést” vagy javítást, és ne is fogadj el.)
- Tudnia kell, hogy a történet leirata a kezedben lesz, hogy szükség esetén belenézhess.
Egy lehetséges verzió arra, hogy hogyan kérheted meg ismerősöd/barátod:
“Szia! Angolt tanulok és van egy házi feladatom, mely szerint el kell mesélnem az egyik, tananyagban feldogozott jópofa sztorit 3 embernek. A gyakorlat kiírás szerint, egyetlen dolgot kérek csak: hallgasd meg a történetet. Ez kb. 2 percet vesz igénybe. Sokat segítenél a fentiekkel abban, hogy a beszédfélénkségemet legyőzzem és egyre magabiztosabb legyek a megszólalásban.”
4. Nyisd meg a kiválasztott a történetet: legyen előtted, hogy bármikor belepillanthass. A történeteket megtalálod ezen az oldalon, lejjebb.
5. Kezedben a megnyitott történettel, meséld azt el önállóan, de nézz bele a szövegbe, ha szükségét érzed!
6. Zárd ezzel: “Thank you.”
7. A 4-es ponttól ismételd további 2 emberrel.
Hogyan csináld jól?
- élő embernek meséld a történetet
- a szöveget tartsd magad előtt, hogy ha kell, belenézhess. (Még, ha szinte végig olvasnod is kell a történetet, mert annyira leblokkolsz, az is “átmentet” kap. Ebben az esetben engedd el a kényszert és élvezd a hangos olvasást!)
- tisztán kommunikáld a társad felé, hogy mindössze azt várod tőle, hogy érdeklődve meghallgassa a történetet: nem vársz javítást, jobbítást, tanácsot, csak egy mosolygós “thank you”-t a végén.
- a történet mesélése során maradj kontaktban a hallagatóval: neki mesélsz, ezért nézz rá (ill. nézz fel a képernyőből, ha sok időt kell benne töltened). Legyen szemed előtt az a tény, hogy társad jelenléte fog átsegíteni az élő kommunikáció kezdeti lámpalázán.
Hogyan rúgsz öngólt magadnak?
- nem élőben mesélsz (hanem távoli embernek, hang- vagy videókapcsolaton keresztül)
- nincs előtted a történet. Ebben az esetben magadra maradsz, ha elbizonytalanodnál egy ponton, pl. ha kellene egy kulcsszó, hirtelen elveszíted a fonalat, zavarodban kiüresedik a fejed stb.
- nem tisztázod a társaddal, mit vársz tőle: mindössze annyit, hogy érdeklődve hallgasson és végül annyit mondjon: “thank you.”
- elfogadod a társadtól a javítást, a kritikát, a tippeket, vagy még rosszabb, ha te magad kéred a társ véleményét az előadásodról.
“Mennyi idő áll rendelkezésemre?”
A gyakorlat neve: Triple Story Sprint, azaz hármas sztori sprint. Egy történetet 3 embernek kell elmondanod, a lehető legrövidebb idő alatt. Az időszak legyen 1-7 nap. Tehát maximum egy héten belül zárd le ezt a gyakorlatot, de az ennél rövidebb idő jobb.
“Mire számíthatok, ha elvégzem ezeket a gyakorlatokat a megadott helyeken?”
A gyakorlatot élő óráinkon 2003 óta végeztettük tanulóinkkal: egy történet vagy szöveg feldolgozása után 3 tanulónak elmondták, amit olvastak. A tapasztalatunk tehát megalapozott, a gyakorlat jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen. Erre számíthatsz …
A legelső történeted első elmesélése küzdelmes lesz. A második mesélés is hasonló, de a harmadik elmondásnál már érezheted, ahogy a könnyedség kezd megjelenni a beszédedben.
A második történeted első elmesélése könnyebben indul, a második és harmadik elmesélés során a könnyedség erősödik. Kezdesz hozzászokni a gyakorlat rutinjához és az élő megszólalás körülményeihez.
A harmadik, esetleg a negyedik történettől kezdődően már rutinnal mész neki a gyakorlatnak. Ez az a pont, amikor a megszólalási félelem már kezd a múlt emlékévé válni.
Folytasd a gyakorlat végzését a tanulói program során és tapasztalni fogod, hogy a nyelv leginkább az élő kommunikációban érzi jól magát. És persze te is, mivel Te meséled a történetet.
“Lehet több történetet mesélni?”
Lehet. De mindig 3 embernek, és kézben a kinyomtatott történettel. A fenti alapelvek mindaddig élnek, amíg Triple Story Sprint gyakorlatot végzel.
“Folytathatom a tanulást a leckéken, míg tart Triple Story Sprint gyakorlat?”
Igen, a tanulásod ne torpanjon meg csak azért, mert van egy élő gyakorlatod. Folytasd a tanulást a videós leckéinken.
“Ki az ideális hallgatóm?”
Valaki, aki valamennyire érti az angolt. Olyan személy legyen, aki megérti a rá kirótt szabályokat és tiszteletben is tartja azokat. Legyen olyan ember, akiben megbízol, aki előtt mersz hibázni, aki empatikusan tud rád figyelni. Ez lehet családtag, barát, munkatárs stb.
NEM elvárás, hogy minden történetet másik 3 személynek mondd el.
Rendben. Készen állsz? It’s Triple Story Sprint time! A történeteket itt, lejjebb találod …
Triple Story Sprint – a történetek (ezekből válassz ki egyet)
A Lawyer’s Mistake
Brian was pumped, excited and ready to go. He stepped into the courtroom on the biggest day of his client’s life. Billy, who was Brian’s client, was on trial for murder. He claimed himself innocent; however, the jury believed him to be guilty as charged.
As Brian was walking down the aisle to find his seat at the front, the jury were fixedly staring at Billy, who was following close behind him. Then, the trial started.
Long time had passed before Brian was able to stand up and speak for Billy. As he rose from his seat, Brian called for the nearby security guard to bring in ‘Exhibit A.’ The jurors eagerly edged forwards on their seats to get a good glimpse of what ‘Exhibit A’ could be. The security guard presented it to Brian and then backed away.
“Here is Exhibit A,” Brian began as he held out the murder weapon: a gun. “I say to you, Jurors, that Billy can’t have shot the victim because of the angle in which the bullet entered the victim’s skull. Because of where Billy was standing, he would have had to use his left hand to shoot the victim, even though he is right-handed. He also would have had to be awkwardly crouching for the angle of the wound to make any sense! I suggest that it was not a murder but a suicide. The victim, who was left-handed, clearly raised the gun and fired it, and the bullet went upwards into his skull, like this…” Brian raised the gun to demonstrate, and believing that the gun couldn’t possibly still be loaded, pulled the trigger.
There was silence as Brian fell to the ground. The security guard couldn’t believe that somehow the gun was still loaded. Billy, however, went home chuffed. He was let off because the jurors now believed that the victim could have easily committed suicide.
The Missionaries
Kim and Ji are Korean missionaries with hearts of gold. They are always so eager to help anyone around them, and this passion they have radiates among all those who engage with them. They inspire others to be better.
They took a break for a year to visit churches in England to tell people about their work in Asia. Wherever they went, every church was completely packed out with people, desperate to hear what their work was like. They had even written a book about their experiences. They sold hundreds of copies whilst touring the different churches. In one certain church that they came across, they met a rather interesting man.
Wallace was an old gentleman who had spent most of his life alone, with the exception of the presence of his cat, Mrs. Purrkins. He was rather eccentric, but he too had a heart of gold. When Kim and Ji visited his church, he spoke to them afterwards about how impressed he was by their jobs.
“Oh, aren’t you brave!” he wheezed at the missionaries.
“That’s very kind of you …” Kim hung onto the vowel of her last word until she got a name to match the face in front of her, which at this point was rather red and sweaty.
“Oh, Wallace, very glad to meet you!”
The couple smiled and turned to walk away when Wallace exclaimed, “I served in the Vietnam War, you know!”
Not knowing quite how to reply, Ji let out a half enthusiastic “Ah…”
“Yes, so I know all about Asia. It’s a tad bigger than England, wouldn’t you say?”
“Yes, very much so,” Ji replied.
They spoke to him for a while, and as they do with everyone else, they inspired him.
A week later, Wallace decided that he would visit the Korean missionaries. All he knew was that they worked with St. Saviour’s, Christ Redeemer Church of Asia. Unbeknownst to him as he stepped off the plane, he never would find them. After all, how could he find them in Korea after he had bought himself a ticket to China?
“Ah, Beijing,” he said as he naively started his impossible mission.
The Suitcase
Vince arrived at the airport two hours before his flight was due. He was very tired as it was only 3:00 in the morning. He was strolling around the airport with his old black suitcase dragging behind him. He hadn’t slept properly, so he decided to go over to a café for some coffee to wake him up.
Despite the early hour, it was rather crowded and noisy. He found a table where a woman was sitting quietly reading a book. He slid his suitcase under the table and sat next to her.
An hour later, the caffeine still hadn’t kicked in, and he now needed the toilet. He wheeled his suitcase over to the toilets and left it by the sink. Another man walked in behind him and did the same. When Vince had finished, he went to the departure board to find his flight.
When he arrived at his gate, he sat next to a teenager who was using his suitcase as a pillow. Vince propped his own suitcase next to him, sat back in his seat and closed his eyes.
“Sir, your flight is boarding,” a flight attendant said, waking Vince from his nap.
He grabbed his suitcase and rushed onto the plane. There was a small slot in the overhead storage unit for his suitcase above his head. He shoved it in and took his seat. The flight was long and smooth, but Vince still didn’t manage to get much sleep.
When they arrived at their destination, Vince retrieved his suitcase and his face turned pale. The suitcase was not his own! It was black and worn but definitely not his. His mind instantly flashed back upon all the possible moments that it could have been swapped. There was the woman in the café, the man in the toilet and the teenager at the gate. Vince cursed himself for having such an ordinary, mistakable suitcase.
“How on earth will I find it now?” he panically thought to himself.
“Excuse me, sir, that’s my suitcase,” a voice interrupted. “Yours is the one that was next to it.”
Vince breathed a sigh of relief.
“I’m so sorry, sir. I’m very tired.”